8. fejezet

-Várj! Te most arra kérsz engem, hogy segítsek tanulni?

- Nem. Arra kérlek, hogy EGYÜTT tanuljunk! Nem mindegy!

Louis Tomlinson bármennyire is tagadja, segítséget kér tőlem.

Amikor leértem hozzá a nappaliba, szemével végigkísért egészen a kanapéig. Mikor odaértem mellé, figyelmét visszairányította a televízióra.

-Hol vannak Kate-ék?-törte meg a csendet Lou.

- A szüleiddel és a három lánnyal elmentek kirándulni. Azt hittem tudod, tőletek indultak.

- Nem otthonról jöttem, egy barátomnál voltam, de most nem ez a lényeg.

- Tényleg, nem mesélsz kicsit a bandáról?-fordultam felé.- Nem is tudok semmit rólatok, csak amit Kate mesélt.

- Ha meghallgatsz, akkor utána beszélhetünk majd a zenekarról is.

- Oké, oké hallgatlak.

- Na, végre. A minap említette Kate, hogy újra jelentkezel egyetemre. Láttam miből tanulsz, és nekem is megvannak ugyanezek a könyvek, persze angolul. Mivel én is akarok felvételizni a következő évben, akár együtt is tanulhatnánk. Úgy mindig könnyebb, nem?- tárta szét a karjait Louis, ezzel jelezvén: „nem mintha számítana az egész, nekem egyébként tök mindegy”. Elég furán nézhettem rá, mert ő még furábban rám.

- Most mi van már megint?- türelmetlenkedett Lou.

- Higgadj már le. Te orvosira akarsz jelentkezni? Senki nem mondta nekem, hogy ilyen ambíciód vannak.

- Nem értelek, ez miért olyan furcsa?

- Hát mert Kate mondta, hogy mindent feláldoztatok a bandáért, és különben is a többiek mit szólnak ehhez?
- Semmit, ugyanis nem is tudják, és ha rajtam múlik nem is fogják megtudni még egy ideig. És mielőtt még a becsületes éned megkérdezné, hogy milyen barát is vagyok így, elmondanám, hogy csakis az ő érdekükben teszem ezt a dolgot. Nem is biztos, hogy fel fognak venni, akkor minek reagáljam túl a dolgot?

- De Louis, ez nem egy olyan dolog, amit csak úgy két perc alatt eldöntesz, mármint az ember jól átgondolja, hogy mi is lesz majd belőle, és…

- Hanna, Hanna, állj le! Én nem arra kértelek, hogy segíts dönteni abban, hogy „mi leszek, ha nagy leszek”, hanem arra, hogy tanuljunk együtt! Pont. Nincs és, de, ha, vagy. Ennyi. Ezt most tényleg nem tudod csak így elfogadni?

- De ha a szüleid és Kate-ék látják, hogy indokolatlanul sok időt töltesz azzal, hogy könyvek fölött való görnyedésemet bámulod, akkor mit mondunk, hogy kikérdezel? Nevetséges.

- Jaj, senki nem fog ezzel foglalkozni, majd a te szobádban vagy az enyémbe tanulunk, vagy esetleg a könyvtárban.

- Ahha. És azért is leszünk együtt olyan sokat, mert miért is?

- Jaj, Hanna! Egy csikóhalat könnyebb lenne megtanítani szárazföldön futni, mint téged rábírni arra, hogy nem kell mindig olyan jó kislánynak lenni, mint Sarának, vagy az ikreknek.
- De én… na jó- tisztában voltam vele, hogy Louis csak fel akar húzni, és hogy teljesen jelentéktelen dologról volt szó, de utáltam titkolózni, annyira nem ment nekem! – Szóval mit mondunk, azt hogy olyan nagy „spanok” lettünk? És ezt ki hiszi el szerinted?- azért valljuk be, elég hülye ötlet, ha azt is figyelembe vesszük, hogy olyan régóta azért nem ismerem Louis-t, aki ahogy ránéztem, ebben a pillanatban elég felháborodottnak tűnt.

- Héjj, elég sok lány örülne annak, hogy egyedül lehet velem egy szobámban, erre te itt zúgolódsz! Pontosan azt fogjuk mondani, hogy annyira jól kijövünk egymással, és lelki társak vagyunk meg bla-bla-bla. Egyébként pedig, valószínűleg csak délelőttönként tudjuk majd összehozni a dolgot, ugyanis délután neked menned kell Saraért az óvodába, nekem pedig próbám van. Délelőtt meg Kate-ék és a szüleim is dolgoznak. De ha esetleg, hogy a kedvenc szófordulatodat használjam-fűzte hozzá szellemesen- feltűnik nekik valahogy, hogy több időt töltünk együtt, akkor jöhetünk az indokunkkal.

- Jogos, jogos. És miért gondolod, hogy én ezt nem fogom elmondani Kate-nek? Elég jóban lettünk, sok mindent megbeszélek vele.

- Mert túl becsületes vagy, és megtartod az ígéretedet. Igaz, hogy nem ismerlek régóta, de szerintem ez mindenkinek feltűnik, aki már találkozott veled.

- Nem is ígértem meg semmit.

- De mindjárt meg fogsz.

- Én…

- Na, Hanna!

- Rendben, megígérem- adtam be a derekamat.

Így történt, hogy ezután Louis Tomlinsonnal hetente legalább háromszor, együtt gubbasztottunk valamelyikünk szobájában, és készültünk az egyetemi felvételinkre.