11. fejezet

Sziasztok!

Annyira sajnálom, hogy csak most hozom a következő részt, bár megígértem, hogy a hét elején már fent lesz!

Mentségemre szóljon rettenetesen szét vagyok csúszva, és soha nem hittem volna, hogy egyszer megváltásként élem majd meg, ha tanulok, mert legalább addig sem kell a gondolataimra figyelnem. Ne haragudjatok, hogy itt fecsegek, azt hiszem kicsit depis hangulatban vagyok.

Szóóval itt az új rész, tényleg megpróbálok megtenni mindent annak érdekében, hogy minél előbb jöjjenek az új részek, egy kis bátorításnak is nagyon örülnék egy-egy megjegyzés formájában!

Köszönöm Nektek, hogy itt vagytok!

Puszi, 

                    Dóri

Megcsörrent a telefonom. Ránéztem a készülékre: Andris.

-Sziaa! Hogy vagy?-vettem fel a telefont.

-Hiányzol!

Öt perccel később fülig érő szájjal nyomtam ki a hívást, és csodálatosan éreztem magam. Hátradőltem az ágyamban, számomra úgy tűnt, én vagyok a legszerencsésebb lány a földön, és a pár perce még nagyon is valódinak tűnő negatív gondolataimat, melyek arra próbáltak figyelmeztetni, hogy Andris mindig is értett az elbűvöléshez, próbáltam elhessegetni magamtól.

-Most majd minden más lesz- azt gondoltam, ha hangosan kimondom, igaz lesz. Töprengésemből halk kopogtatás húzott ki.

-Gyere be!-feltápászkodtam az ágyamról, és kinyitottam az ajtót.

-Hanna, megfürdetnéd Sarát, mi addig elmegyünk bevásárolni, rendben?- Kate jött be hozzám, és miközben beszélt, egyfolytában a táskájában kutatott, feltehetőleg a kocsi kulcsot kereste, amit mindig bent hagyott az autójában.
-Persze, megyek is- én elindultam Saráért, de még Kate után szóltam.

-Kulcs a kocsiban.

-Mi? Ja- mosolyodott el. –Tényleg! Mi lenne velem néküled…-csapott a homlokára, majd lesietett a lépcsőn.

Sara a szobájában rajzolt, és miután megkértem, hogy pakolja el a ceruzáit, és a rajzlapjait, beterelgettem a fürdőszobába.

-Megcsinálom neked a vizet, te addig vetkőzz le gyorsan!-megnyitottam a csapokat, Sara pedig egyesével beledobált egy fél műanyag állatkertet a kádba.

Miután végeztünk a fürdéssel, még olvastam neki egy kicsit, de viszonylag hamar elaludt, én pedig ottmaradtam nála, és folytattam a korábban elkezdett könyvemet: Erich Segal, Az évfolyam. Néha ránéztem Sarára, hátha felébredt, de ő mélyen aludt, viszont a párnája alatt észrevettem valami színes dolgot, és kíváncsian kihúztam a feje alól. Egy kép volt az, amin egy kislány egy hintaágyban aludt, egy húsz év körüli fiú mellkasán. Tippelésem szerint olyan két éve készülhetett a kép, Sara még nagyon kis apró volt rajta. A srác szemei is csukva voltak, karjait mégis védelmezően szorította a kislány köré. Ez volt a legédesebb fotó, amit életemben láttam.

Hirtelen kinyílt az ajtó, én pedig ijedtemben leejtettem a képet.

-Ne haragudj Hanna, nem akartalak megijeszteni, most jöttünk meg a vásárlásból. Minden rendben volt?- suttogta Kate, s miközben Sara ágyához sétált, én gyorsan felvettem a képet, és felé nyújtottam.

-Ő David?- kérdeztem óvatosan. Kate kivette a kezemből a képet, egy darabig nem szólt semmit, csak nézte a gyerekeit.

-Igen. Ő az. Hű, nagyon rég nem láttam már őket így együtt. Hol találtad a képet? Eddig a szobánkban volt, Sara biztos kicsempészte valamikor- szemei csillogtak, és közben megsimogatta alvó lányát.

-Nagyon szereti a bátyját, ugye?

-Igen, elválaszthatatlanok voltak. Fogalmam sincs David, hogyan tudta itt hagyni a húgát. Biztos vagyok benne, hogy a mai napig utálja magát ezért, és abban is, hogy nagy szerepet játszik visszajövetelében, hogy akarja látni, ahogy felnő a húga.

Csak néztük a képet, és arra gondoltam mennyivel egyszerűbb lenne minden, ha a képek beszélni tudnának. Az összesnek külön története van.

2  évvel korábban

-Anya, ezt ideültethetem?

Sara egy diófa tövében guggolt, egy virághagymát tartott a kis kezében, és a választ meg sem várva, kezdte belegyömöszölni a kemény földbe a hagymát.

Kate a szeme fölé helyezte a kezét, hogy lásson valamit a vakító napsütéstől, naptól kipirult arca mosolyra húzódott, amikor észrevette mit tevékenykedik a lánya.

-Szívem, nem hiszem, hogy jó helye lesz ott annak a virágnak! Hogyan fog ott fényt kapni?

-Majd idehozunk egy lámpát!

-Nézd – mutatott maga elé a több tucat mélyedésre a földben-, azért ástam a kiskertbe ezeket a lyukakat, hogy ide ültethessük el a virágokat.

-De anya, ha én nem tudok vigyázni a virágomra, mert aludnom kell, akkor a fa vigyázna rá helyettem!- tárta szét karját Sara, nem értve, mi nem egyértelmű ezen.

David az eseményeket a teraszról figyelte, és megértve húga dilemmáját, édesanyja tanácstalanságát, közbeavatkozott.

-Tudod mit, Prücsök? Hozunk ki ide egy hintaágyat, és majd felváltva vigyázunk a virágodra, jó?

-De mi lesz vele este?

-Néha egyedül kell hagyni a virágot, nem szabad mindig ott lenni vele, mert akkor szégyenlős lesz, és majd nem mer kibújni a földből.

Sara láthatóan megfontolta a hallottakat, Kate pedig megkönnyebbülten, hálatelt pillantással nézett fiára. Aztán megszületett a döntés.

-Jó legyen, akkor hozd azt a hintaágyat, de mindketten kint kell, hogy legyünk, hátha egyikünk elalszik- kulcsolta össze maga előtt kezeit a Smith lány, érzékeltetve, hogy vannak azért fenntartásai a dologgal kapcsolatban.

Két órával később, a szülők a lépcsőn ücsörögve nézték szeretetteljes tekintettel, ahogy gyerekeik elaludtak a Nagy Virágmegmentés közepette. Senki nem hitte volna akkor, hogy az idillnek két hét múlva vége szakad.