2013

Sziasztok! :)

Először is nagyon-nagyon Boldog Új Évet szeretnék kívánni mindenkinek, remélem minden célotokat eléritek, és nem felejtetitek el, hogy megéri küzdeni! :)

Ez az év azért lesz különleges számomra, mert most leszek 20 éves, ami azért elég nagy dolog szerintem.(Nem mintha túl sokat tettem volna azért, hogy múljanak az évek.. :P) Sok

2013-as céljaim között szerepel a HIMYF megírása is, és nagyon boldog vagyok, hogy végre újabb fejezetek kerültek fel a blogra. Már nem akartam, hogy a gépemen "porosodjanak", és tudom, hogy vannak benne hibák, akár logikaiak is, de vállalom értük a felelősséget, kijavítani ezután is ér!

Szeretném megköszönni, azoknak, akik írtak nekem tavaly, és lehet, hogy csak egy-két ember írt, de nekem hihetetlenül sokat számított! Köszönök tehát minden visszajelzést, ezután is örülnék nekik, plusz lehet nyomkodni a "tetszik", "nem tetszik" gombokat is!

A végére szeretném kirakni a díjat, amit már kb. fél éve kaptam, de úgy gondolom most jött el az ideje kirakni:

Hálásan köszönöm Edcunak, hogy megtisztelt ezzel a díjjal! Rengeteget jelent nekem, hogy Tőle kaptam, és köszönöm a barátságát!
Az elsők között voltál, akiknek elújságoltam a pénteki vizsgám! :)

1.) Mindenkinek 11 dolgot kell mondania magáról!
2.) A jelölő mindegyik kérdésére válaszolni kell!
3.) 11 kérdést kell feltenni a jelölteknek!
4.) 11 embert meg kell jelölni és linkelni! (Nincs visszaadás/visszajelölés)

1;

1.Főiskolára járok.
2.Ma egész nap a blogomat szerkesztettem, és írtam.

3.Szerintem a világ legszebb mosolyát tudhatja magáénak Nicholas Hoult.
4.Novemberben orosz baletten voltam.
5.Versenyszerűen sportoltam, de most nem ez az a része az életemnek, amire szívesen emlékszem.
6.Van egy cicám, akit Matyinak hívnak.
7.Ha elcserélhetném valakivel a ruhatáramat, az Caroline Flack lenne.

8.Felidegesített, amikor Karácsony közeledtével azt hallottam, hogy az átlagember és a directioner mit ünnepel ilyenkor. Karácsony Jézus születése és pont. Lou-nak pedig pont ekkor van a szülinapja, de jó! Így is fel lehet fogni a dolgokat.
9.Mindig szerelmes vagyok. Értsétek szó szerint, mindig találok magamnak Valakit, akibe beleszerethetek, de örök plátói szerelmem Lestár Balázs. Innen jött a Lestár Dóri név, nem ez az igazi nevem.
10.Coca-cola minden mennyiségben.
11.A legkedvesebb karácsonyi ajándékom a Taylor Swift cd-m.

2;

1.Mi számodra a legfontosabb dolog a párodban?
Húha. Azt hiszem az, hogy hívő legyen. És olyan, mint Mr. Darcy. Nem, ez csak vicc volt. Nem, nem volt az.
2.Van ideálod?
Van, meg is találtam őt, de egyszerűen nem jött össze. Túlságosan is hasonlítottunk egymásra, és megutáltam azokat a dolgokat, amik rá emlékeztettek.
3.Hány éves vagy?
19 múltam. (Nemsokára 20 leszek!:))

4.Maradsz itthon, vagy szeretnél külföldre költözni?
Itthon.
5.Van rokonod külföldön?

Van. Amerikában.
6.Mi a kedvenc színed, és miért?
Lila. Mert a volt barátom utálja.
7.Hány évesen volt az első igazi csókod?

14 évesen. De az első igazi Igazi, az később.
8.Ki számodra a legfontosabb a világon?
Hm. Erre nem igazán tudok válaszolni. Ha egy családtagot mondok, a család többi részét bántom, meg, ha barátot, akkor a családot bántam meg egy az egyben.
9.Miben hiszel, véletlenek, vagy sors?

Istenben hiszek.

10.Milyen típusú filmeket szeretsz?

Dráma, dráma, dráma. Kedvenc színésznőm Keira Knigthley.

11.Hogy vagy? :)
Jóóóóól!:)

Milának küldeném tovább, a Hometown Glory fordításáért, amit szerintem remekül csinál! :) Kérdéseket nem teszek fel, mert már vagy ezerre válaszolt, fölösleges dolgot nem akarok kérdezni, éremleges pedig nem jut eszembe! De nagyon szeretem, ahogy ír, és most megmutatta, hogy milyen jól fordít!

Még annyit ide a végére, hogy remélem tetszik a blog új háttere, nekem nagyon bejön! Az idézet egy számomra nagyon kedves könyvből származik, amit minden évben legalább egyszer elolvasok! 1985-ös kiadású, tipikus lányregény, még a keresztanyukámtól kaptam, de hihetetlenül szerethető 191 oldal!

Ennyi lenne azt hiszem, legyetek jók, remélem mindenkinek jó lett a félévije, szép 2013-at kívánok mégegyszer!


Puszi, Dóri

8. fejezet

-Várj! Te most arra kérsz engem, hogy segítsek tanulni?

- Nem. Arra kérlek, hogy EGYÜTT tanuljunk! Nem mindegy!

Louis Tomlinson bármennyire is tagadja, segítséget kér tőlem.

Amikor leértem hozzá a nappaliba, szemével végigkísért egészen a kanapéig. Mikor odaértem mellé, figyelmét visszairányította a televízióra.

-Hol vannak Kate-ék?-törte meg a csendet Lou.

- A szüleiddel és a három lánnyal elmentek kirándulni. Azt hittem tudod, tőletek indultak.

- Nem otthonról jöttem, egy barátomnál voltam, de most nem ez a lényeg.

- Tényleg, nem mesélsz kicsit a bandáról?-fordultam felé.- Nem is tudok semmit rólatok, csak amit Kate mesélt.

- Ha meghallgatsz, akkor utána beszélhetünk majd a zenekarról is.

- Oké, oké hallgatlak.

- Na, végre. A minap említette Kate, hogy újra jelentkezel egyetemre. Láttam miből tanulsz, és nekem is megvannak ugyanezek a könyvek, persze angolul. Mivel én is akarok felvételizni a következő évben, akár együtt is tanulhatnánk. Úgy mindig könnyebb, nem?- tárta szét a karjait Louis, ezzel jelezvén: „nem mintha számítana az egész, nekem egyébként tök mindegy”. Elég furán nézhettem rá, mert ő még furábban rám.

- Most mi van már megint?- türelmetlenkedett Lou.

- Higgadj már le. Te orvosira akarsz jelentkezni? Senki nem mondta nekem, hogy ilyen ambíciód vannak.

- Nem értelek, ez miért olyan furcsa?

- Hát mert Kate mondta, hogy mindent feláldoztatok a bandáért, és különben is a többiek mit szólnak ehhez?
- Semmit, ugyanis nem is tudják, és ha rajtam múlik nem is fogják megtudni még egy ideig. És mielőtt még a becsületes éned megkérdezné, hogy milyen barát is vagyok így, elmondanám, hogy csakis az ő érdekükben teszem ezt a dolgot. Nem is biztos, hogy fel fognak venni, akkor minek reagáljam túl a dolgot?

- De Louis, ez nem egy olyan dolog, amit csak úgy két perc alatt eldöntesz, mármint az ember jól átgondolja, hogy mi is lesz majd belőle, és…

- Hanna, Hanna, állj le! Én nem arra kértelek, hogy segíts dönteni abban, hogy „mi leszek, ha nagy leszek”, hanem arra, hogy tanuljunk együtt! Pont. Nincs és, de, ha, vagy. Ennyi. Ezt most tényleg nem tudod csak így elfogadni?

- De ha a szüleid és Kate-ék látják, hogy indokolatlanul sok időt töltesz azzal, hogy könyvek fölött való görnyedésemet bámulod, akkor mit mondunk, hogy kikérdezel? Nevetséges.

- Jaj, senki nem fog ezzel foglalkozni, majd a te szobádban vagy az enyémbe tanulunk, vagy esetleg a könyvtárban.

- Ahha. És azért is leszünk együtt olyan sokat, mert miért is?

- Jaj, Hanna! Egy csikóhalat könnyebb lenne megtanítani szárazföldön futni, mint téged rábírni arra, hogy nem kell mindig olyan jó kislánynak lenni, mint Sarának, vagy az ikreknek.
- De én… na jó- tisztában voltam vele, hogy Louis csak fel akar húzni, és hogy teljesen jelentéktelen dologról volt szó, de utáltam titkolózni, annyira nem ment nekem! – Szóval mit mondunk, azt hogy olyan nagy „spanok” lettünk? És ezt ki hiszi el szerinted?- azért valljuk be, elég hülye ötlet, ha azt is figyelembe vesszük, hogy olyan régóta azért nem ismerem Louis-t, aki ahogy ránéztem, ebben a pillanatban elég felháborodottnak tűnt.

- Héjj, elég sok lány örülne annak, hogy egyedül lehet velem egy szobámban, erre te itt zúgolódsz! Pontosan azt fogjuk mondani, hogy annyira jól kijövünk egymással, és lelki társak vagyunk meg bla-bla-bla. Egyébként pedig, valószínűleg csak délelőttönként tudjuk majd összehozni a dolgot, ugyanis délután neked menned kell Saraért az óvodába, nekem pedig próbám van. Délelőtt meg Kate-ék és a szüleim is dolgoznak. De ha esetleg, hogy a kedvenc szófordulatodat használjam-fűzte hozzá szellemesen- feltűnik nekik valahogy, hogy több időt töltünk együtt, akkor jöhetünk az indokunkkal.

- Jogos, jogos. És miért gondolod, hogy én ezt nem fogom elmondani Kate-nek? Elég jóban lettünk, sok mindent megbeszélek vele.

- Mert túl becsületes vagy, és megtartod az ígéretedet. Igaz, hogy nem ismerlek régóta, de szerintem ez mindenkinek feltűnik, aki már találkozott veled.

- Nem is ígértem meg semmit.

- De mindjárt meg fogsz.

- Én…

- Na, Hanna!

- Rendben, megígérem- adtam be a derekamat.

Így történt, hogy ezután Louis Tomlinsonnal hetente legalább háromszor, együtt gubbasztottunk valamelyikünk szobájában, és készültünk az egyetemi felvételinkre.

7. fejezet

Van az a pillanat

-Tegyél le! Most!

Kapálózásom ellenére Andris nem rakott le a földre, cserébe én is folytattam a háta püffölését.

-Mi van, ha hazajönnek Kate-ék? Hülyének fognak nézni minket!

-Tudod jól, hogy még órákig nem fognak visszajönni!-már a szobám ajtajában voltunk, amikor pedig elértük az ágyat, Andris ledobott rá, és leült mellém.

Becsuktam a szemem, és éreztem, hogy a vér százszor gyorsabban csordogál az ereimben, mint egyébként. Lassan közelebb hajoltam hozzá, de Andris hirtelen megszólalt.

- Figyelj Puszedli… ha mi most az ágyon kezdünk el csókolózni, tudod, hogy nem fogok tudni megállni. Már ősidők óta várunk a megfelelő pillanatra, és én nem akarom, hogy megbánd, és…- csak hadarta a szavakat, de nem igazán fogtam fel belőlük semmit. Csak néztem azt a szép száját, bemásztam az ölébe, és két kezembe fogtam az arcát.

- Andris! Ha ez a megfelelő pillanat, azt érezni fogjuk, ígérem! Csak csókolj már meg, kérlek!- olyan szükségem volt az ajkaira ebben a pillanatban, mint egy pohár vízre ezer kilométer lefutása után. Barátom elmosolyodott, majd hátamnál fogva magához húzott, és megcsókolt.

Öt perc után éreztük, hogy ez nem lesz elég. Andris megragadta a derekamat, és az ágy közepére húzott, így én voltam felül, de hamar változtatott a pozíciónkon, és megfordított. Simogatni kezdte a combomat, szája pedig a kulcscsontomra vándorolt.

A ruhadarabok egyre jobban kezdtek idegesíteni, mert így nem érezhettem teljesen bőrömön az ő bőrét. Mintha hallaná a gondolataimat, Andris elkezdte kigombolni farmernadrágomat, majd segítségemmel meg is szabadított tőle, és félelmetes sebességgel rángatta le rólam a blúzomat is, leszaggatva róla szinte az összes gombot. Ujjait végighúzta gerincem vonalán, mire ahelyett, hogy kirázott volna a hideg, csak még jobban kezdtem hasonlítani egy éppen robbanni készülő vulkánra, mivel én még mindig nem éreztem az ő csupasz bőrét. Kezeim remegve megtalálták pólója szélét és áthúztam fején a ruhadarabot. Karommal átöleltem széles hátát, és állkapcsát kezdtem csókolgatni. Csupasz lábaimmal átkulcsoltam derekát, és ahogy csípőink érintkeztek, tudtuk, ez nem az a pillanat, amikor meg lehetne állni…

- Hűha, itt aztán tűzoltásra lesz szükség.

Mindketten ledermedtünk a hangra, és Andris válla fölött ijedten néztem bele Louis szemeibe, majd ugyanebben a pillanatban próbáltam magunkra ráncigálni a takarót is, több-kevesebb sikerrel. Lassan visszatértek fejembe az ép gondolatok, és már a vágyon kívül képes voltam mást is érezni. A felismerés után elég hamar felment bennem a pumpa, de próbáltam megőrizni a nyugalmam.

- Takarodj. Ki. A. Szobából.- majd mikor nem történt semmi, még hozzátettem. – Hidd el, vagyok olyan jóban ügyvédekkel, hogy engem nem fognak lecsukni gyilkosságért.

- Hát azt látom, hogy meglehetősen gyengéd kapcsolatot ápolsz néhány ügyvédjelölttel. Már értem hova ez a nagy szerelem a részedről.- Lou gúnyosan elmosolyodott, és nem úgy tűnt, mint aki siet valahova, és zavarja, hogy félmeztelenül látott minket.

- Tűnés!-dühömben kifakadásom után egy párnát is hajítottam Lou felé.

- Megyek, megyek, hidd el, nem azért álldogálok itt, hogy végignézzem, amit itt ti készültetek éppen csinálni-kezével a hatás kedvéért mutogatott is. – Bár már meg kell hagyni, nem is olyan rossz a kilátás. És most nem rád gondolok, Hanna. Vagány a tetkód Andris!-mosolyodott el bűbájosan Lou. Mi van? Milyen tetkóról hadovál itt ez az idióta?

-Na mindegy, a lényeg, hogy siess, mert beszélnem kell veled. Ha lehet, vegyél fel valamit, a nappaliban megvárlak. Válaszomat meg sem várva, Lou kifordult a szobából, nyitva hagyva maga után az ajtót. Én pedig egyből Andrisnak támadtam:

- Neked van tetkód, és mégis mikor csináltattad?- próbáltam mögé kerülni, hogy láthassam a hátát, de Andris leállított.

- Puszedli, figyelj rám! Nincs semmilyen tetkóm!- lefogta kezeimet, és szemembe nézett.- Csak Louis fel akart húzni, nyugodj meg.

- Komolyan, megölöm egyszer.

- Hát meg kell hagyni, van humora a kölyöknek, de segítek eltenni láb alól.

- Ó, de kedves vagy!- átkaroltam a nyakát, és lágyan megcsókoltam.- Mi lehetnénk a következő Bonnie és Clyde.

- Hát igen, de most öltözz fel gyorsan.

- Jaj, olyan hülye voltam, először fel sem fogtam, hogy meztelen vagyok, annyira kínos…- arcomat beletemettem nyakába, Andris pedig a hajamat simogatta.

- Nyugi, nem látott, ha így lett volna, már tényleg halott lenne! De tényleg siess, tudd le gyorsan ezt a beszélgetést, én addig megnézem az e-mailjeimet, és megerősítem a jegyfoglalásomat.

A hazautazása említésekor egyből lelohadt a jókedvem, és hogy ne lássa rajtam, elkezdtem összeszedni a ruháinkat a földről. A blúzom helyett kerestem magamnak egy pólót a szekrényben, majd miután nagyjából felvállalhatóan néztem ki, csigalassúsággal vánszorogtam le a lépcsőn. Nem igazán akaródzott kettesben maradni ezek után Louis-val. De miről is akarhat velem beszélni?

ui.: Hallgassátok meg a számot, ami az elején van, én nagyon szeretem! :)

6. fejezet

A konyhából nevetés hallatszott ki, amikor beléptünk a házba az esős utcáról. Az előtérben levettük vizes kabátunkat, én pedig elfutottam száraz törölközőért, ugyanis (ismét) friss párként kihasználtuk az eső romantikus oldalát, és kéz a kézben sétáltunk haza Kate-ékhez. A garantált megfázás ellenére mindketten úgy gondoltuk, bizony megérte.
- Izgulsz?-kérdeztem Andrist, miközben törölni kezdtem vizes haját.
- A bemutatkozástól? Nem, dehogy! Ki mer rosszban lenni egy jövendőbeli ügyvéddel?
- Háát, éppenséggel Peter veled ellentétben, már elvégezte a jogot, és már ügyvédként dolgozik- arcáról lefagyott a diadalittas mosoly, és szemei tágra nyíltak.-Jaj ne, akkor kérdezgetni fog mindenfélét, hogy ezt tudom-e, hallottam-e erről az esetről, és nekem nemet kell mondanom az illendőség kedvéért, hogy vele szemben tudatlannak tűnjek, és lássák, felnézek az idősebbik generációra.
- Na gyere, majd meglátjuk túléled-e a vallatást!-elkezdtem húzni újdonsült barátomat a nappaliba, és arra a látványra léptünk be  a szobába, hogy öt felnőtt Gazdálkodj okosan!-t játszik, és éppen egy szobabútoron veszekszik. Andrissal csendben megálltunk az ajtóban: gondoltuk megvárjuk a nagyjelenet végét, de sajnos Kate észrevett minket.
- Szép estét fiatalok! Már haza is jöttetek?
- Igen, csak vacsorázni voltunk!-megfogtam Andris kezét, mire Kate jelentőségteljes pillantást villantott rám a gesztus láttán, majd elmosolyodott.
- Örülök, hogy megismerhetünk téged, Katherine vagyok, ő pedig a férjem Peter- mindketten kezet fogtak Andrissal, és az udvariassági körök lefutása, és az után, hogy a Tomlinson házaspárnak is bemutatkoztunk, a szememmel Louis-t kerestem, sikertelenül. Szóvá is tettem hirtelen eltűnését, mire Jules, Louis anyukája felkacagott, és egy 22 éves fiú büszke anyukájaként elmesélte, hogy a már egy ideje nagykorú fiának még vannak gyerekes vonási, mint például az, hogy nem szeret veszíteni, és éppen ebből a helyzetből menekült ki. Ekkor persze előkerült Louis-val való első találkozásom is.

- Az ikrek otthon elmesélték, hogyan viselkedett a bátyjuk a balettintézetben, ő pedig csak duzzogott, és olyanokat vágott közbe, hogy: „Nem is tántorodtam meg az ütéstől”, vagy „Nem pirultam el”- kár, hogy nem lehettem ott- csóválta fejét Mrs. Tomlinson.
- Sajnálom, hogy felpofoztam a fiát, de akkor nagyon felbosszantott!
- Jaj, ne szórakozz, Lou volt a hülye. Néha az 5 éves húgai értelmesebben viselkednek nála, sosem fog felnőni.

Miután kiveséztük a Tomlinson fiú esetét, elmesélték a szülei, hogy mit dolgoznak, és az ikrek és Sara barátságáról is szó esett, na meg a balettről.
- Egyszerűen tündériek a kis rózsaszín tüll szoknyácskáikban, ahogy a korlát mellett pipiskednek, és az alapállásokat tanulják! Órákig tudnám bámulni őket- álmodozóan sóhajtottam, majd Andris felé fordultam.-Ugye tudod, hogy a lányaink balettozni fognak.
- Hogy is felejthetném el, képzeljétek el négy éve, még össze sem jöttünk Hannával, már felsorolta a leendő gyerekeink a nevét. Még azt is megosztotta velem, hogy 10 évesen hányas lábuk lesz.
- Ez nem vicces-löktem meg őt-, akkor még a nagyon álmodozós korszakomat éltem.
- Ha ez a nem álmodozós, akkor milyen lehetett az álmodozós?-kérdezte komolyságot erőltetve magára Kate, de aztán kitört belőle a nevetés.
- Hát köszönöm szépen, látom összeszövetkeztetek ellenem, pedig Andris még csak egy órája van itt! Tudjátok mit? Megnézem inkább Sarát, hogy alszik-e már, ő biztos nem kekeckedik velem-elindultam fel az emeletre, és a lépcső közepéről is hallottam még a mentegetőzéseiket.

Amikor elértem Sara szobájához, halkan benyitottam, bedugtam a fejem, de csak egyenletes szuszogásokat hallottam. Korom sötét volt, csak a függöny szélénél sütött be a hold, az orromig sem láttam. Sara ágya mellett volt a sarokban egy fotel, amit nem lehetett látni, viszont őt igen, a hold fénye miatt. Lábujjhegyen odaosontam a sarokhoz, és leültem a fotelbe… ami már foglalt volt. Épp sikítani akartam, de egy kéz betapasztotta a számat.
- Nyugi, nyugi, csak én vagy az, Louis. Már találkoztunk!- most ettől komolyan nyugodtnak kéne lennem? Leordította a fejemet. Sötéten néztem volna rá, de a körülményeket tekintve ez nem volt megoldható.
- Ehhedelahamat!
- Nem értelek- gyorsan elkapta a kezét a számtól- most mond!
- Mondom, engedd el a számat! Te mit keresel itt? Mindenki azt hitte, hogy szépen leléptél.
- Bejöttem a lányokhoz elköszönni, mondták, hogy jöjjek be majd hozzájuk jó éjszakát kívánni, de még nagyon elemükben voltak, kalózosat játszottak, és amint látod, én voltam a túsz.
Most komolyan? Annyi esze sincs, hogy a másik kezével kiszabadítsa magát?
-…és mielőtt idiótának nézel, de miért is néznél annak, igaz? (Kár, hogy a gúnyt hallani, és nem látni kell). Szóval mielőtt ítélkeznél, elmondanám, hogy nem tudom magam kiszabadítani, ehhez olló kell.  A lányok nagyon összecsomózták ezt a kötelet, utána persze bealudtak, és nem volt szívem felébreszteni őket. (Ó, ez azért édes tőle, nem?) Megértem, hogy jó az ölemben ücsörögni, de nem hoznál inkább egy ollót?- erre egyből felpattantam, kitapogattam Sara kis asztalkáját, aminek fiókjában vannak az írószerei. Szerencsére nem is kellett sokat kutakodnom, és már adtam volna át Louis-nak az ollót, amikor is visszakaptam a kezem.
- Na, na, na. Nem tartozol te valamivel?
- Én, neked?-hitetlenekdett Louis- ne nevettess, nem is ismerjük még egymást, és már is tartozom neked valamivel? Ez azért túlzás, valljuk be.
- Én a helyedben nem lennék ebben annyira biztos. Semmi nem ugrik be… mondjuk… pénz, kutya, macska, bocsánatkérés?-próbáltam suttogva rávezetni a dologra.
- Ajj, muszáj?
- Igen, muszáj! Elég rosszul esett, hogy egy idegen kiabál velem, és azt mondja, hagyjam békén Sarát!
- De, én sem tudtam, hogy te ismered a lányokat!
- Nem is tudom, mondjuk megkérdezhettél volna, nem kellett volna egyből nekem esned!
- Halkabban, felébreszted a lányokat! Annyira túlreagálod, de legyen. Bocsánat. Ne haragudj, hogy kiabáltam veled, bár szerintem csak egy kicsit felemeltem a hangomat. Na, így jó lesz? Most már elengedsz?
- Bocsánatkérés elfogadva- letérdeltem, és nagy nehezen elvágtam a madzagot. Hű, a lányok nem végeztek félmunkát.- Mehetsz, szabad vagy.
- Köszönöm. Jössz te is lefelé?
Gyorsan nyomtam egy puszit Sara homlokára, és megsimogattam a haját, majd elindultam a jómadár után. Már majdnem elértük a lépcsőt, amikor Louis hirtelen megfordult.
- Egyébként Louis Tomlinson-nyújtotta a kezét.
- Hanna Garai.
- És a lányok bébiszittere, akit le kéne csukni mások testi épségének a veszélyeztetéséért.
- Maradjunk csak a Hannánál. Megérdemelted.
- Legyen-sóhajtott lemondóan. - Megérdemeltem. És mi szél hozott téged Angliába? Ne érts félre, nem mintha bánnám, ha az egy négyzetkilométerre jutó szép lányok száma nő, csak érdeklődöm.
És a szokásos csajozós duma beindult. Hurrá. Visszavágni már nem tudtam, helyettem megtette Peter, aki éppen jött fel a lépcsőn.
- Louis, én a helyedben odafigyelnék, mit mondok, ugyanis Hanna barátja lent van a nappaliban, és alig fért be a kétszárnyú ajtónkon! Most nem úsznád meg egy pofonnal a szemtelenséged!
- Mi? Még egy hónapja sem vagy itt, és máris bepasiztál?-fordult felém Louis felháborodottságot imitálva, majd vissza Peterhez.-Neked nem az lenne a feladatot, hogy megvédd a hóhányó alakoktól?
- Éppen ezt teszem fiam!-veregette meg Louis hátát.- Éppen ezt teszem!
Mielőtt Peter bement a hálószobájukban, még hátrafordult, és rám kacsintott. 

5. fejezet

Pénteken este azon kaptam magam, hogy csak toporgok a reptér várótermében, és azt a fiút várom, akit már vagy ezerszer elküldtem melegebb éghajlatra. Aztán megláttam, ahogy megáll a terem közepén, körülnéz, majd mogyoróbarna szemei megállapodnak rajtam, és száját féloldalas mosolyra húzza. Ismeritek azt a mosolyt ugye, azt, aminek nem lehet ellenállni? Így minden becsületemet annál az oszlopnál hagyva, aminek támaszkodtam, rohantam Andris karjaiba, amik készségesen nyíltak szét, majd zárultak be körülöttem, amint elértem hozzá. Lábaimmal a levegőben kapálóztam, hála a magasságkülönbségünknek. Hosszú másodpercekig csak ölelt magához, nekem pedig úgy potyogtak a könnyeim, mint a Niagara. Egyszerűen tudtam, hogy Ő az igazi. Aztán megcsókolt, úgy, ahogy csak Ő tud. Semmit nem akartam már az élettől, csak hogy így maradjak. Vele, egy reptéren. Bármire képes lettem volna.

-Hiányoztál Puszedli-suttogta a hajamba.

-Tudom, de ne hidd azt, hogy ezzel megúsztad a megbeszélés részét…- mosolyogtam, és lágyan a vállába bokszoltam.

-Akkor beszéljünk. Mit szólsz egy vacsorához? Kínos, de Rád bízom magunkat, ugyanis a városból sajnos eddig még csak a repteret láttam.

-Tetszik az ötlet, ismerek egy jó hangulatú helyet, nincs is olyan messze. Gyere, vigyük el a csomagjaidat a taxihoz, az étteremben majd mindent megbeszélünk- intettem fejemmel a kijárat felé, ő pedig felkapta a bőröndjét, és elindultunk a ránk váró autóhoz.

Mielőtt belekezdtünk volna a kapcsolatunk boncolgatásába, és a tervezgetésbe, egy valamit mindenképpen le akartam tisztázni.

-Most mi van Lénával, Andris?

-Mióta szakítottál velem, azóta nem beszéltünk- láttam a szemében, hogy őszintén beszél, és én hittem neki.

-Akkor most mi lesz velünk? Én jövő nyárig csak kétszer megyek haza, tíz napra… ne nézz így rám!- amikor ilyen szemekkel bámul, képtelen vagyok neki nemet mondani. Inkább elkaptam a tekintetemet.- Andris, két lehetőség van, és választanunk kell. Most vagy kisétálunk azon az ajtón és soha, de soha többet nem leszünk együtt, vagy küzdünk a kapcsolatunkért, és megpróbáljuk még egyszer, utoljára!

A tekintete komolyságot tükrözött, és határozottságot.

-Puszedli! Nem azért repültem x km-t, hogy véget vessek annak, ami köztünk van. Senkinek nem kívánom azokat a hónapokat, amiket nélküled kellett végigszenvednem. Be akarom bizonyítani, hogy érdemes vagyok még a bizalmadra! Azt akarom, hogy tudd, bármikor számíthatsz rám, még vásárolni is elmegyek veled!- erre csak felhúztam a szemöldököm és drámai hangon megjegyeztem: -Neeem, hát én megütöttem a lottó ötöst veled!

-Most éppen egy szerelmi vallomás közepén tartok, kérlek, ne szakíts félbe. Ami Lénával történt egy éve…. eltávolodtunk egymástól! Csak tanultál, és mindenkit kizártál az életedből, még engem is! Tudom, egy kapcsolatban két ember van, de én akkor feladtam! Nem éreztem azt, hogy van miért harcolnom! Mindig kimerült voltál, nem voltál önmagad!

-És mi van, ha még mindig tart ez az állapot, ha még mindig nem vagyok a régi? -próbáltam kihúzni kezéből a kezemet, de nem engedte. Újra éreztem a keserűséget, mint az utolsó időkben.
-Most már tudom, mit veszítek, ha hagylak elmenni újra. Hanna, valamiért találkoztál most velem! Még te is látod az újrakezdés lehetőségét! Kérlek, adj nekem még egy esélyt!

Már amikor először megpillantottam a repülőtér várótermében, tudtam, az estének csak egyetlen kimenetele lehet, és az nem a végleges szakítás.

4. fejezet

- Megjöttünk!- kiabáltam be a nappaliba, miközben segítettem levenni Sara kabátját.

Dühöm nagy része már elpárolgott a hazaút alatt, de Sara tudta, hogy jobb ilyenkor engem békén hagyni, és csak szorongatta a kezemet.

- Sziasztok! Hallottam Hanna, összefutottatok Louis-val- mosolygott Kate, miközben kijött elénk az előtérbe, és adott Sarának egy puszit.  Kitől hallotta, és mégis ki ez srác, hogy már ide is elért a kis incidensünk híre? Nem értettem semmit, de reméltem, hogy pótanyukám hamarosan segít tudatlanságomon, ami meg is történt:

- Anyukája most hívott telefonon, és persze elnézést kér a kisfia viselkedéséért - a „kisfia” szó említésekor meg akartam jegyezni, hogy nem is annyira kicsi, de most kíváncsibb kedvemben voltam, mint kioktatóban.

- Ki is ez a „kisfiú” tulajdonképpen?- ültem le a Smith kisasszonnyal a konyhában, Kate pedig innivalót töltött nekünk. A balett órák igencsak fárasztóak…

- Ez elég hosszú lesz, de megpróbálom lerövidíteni. Szóval Louis Tomlinson itt lakik a szomszéd utcában, a szüleivel nagyon jóban vagyunk, ők fognak átjönni hozzánk vacsorára hétvégén. Ő az ikreknek a bátyja, akikkel Sara táncra jár-mondta Kate, én pedig vártam a folytatást, de az csak nem jött.

- Értem… vagyis nem. Elég paranoiásnak tűnt az intézetben…- próbáltam enyhén utalni Louis kitörésére. Kate még mindig csak mosolygott és csóválta a fejét.

- Te még nem hallottál a One Directionről, igaz?- megráztam a fejem válaszként, nem akartam félbeszakítani. - Honnan is tudhatnád kik ők. Louis öt gimis barátjával létrehozott egy bandát olyan három-négy éve. Miután leérettségiztek semelyikük nem ment el továbbtanulni, hanem a szülőkkel való hosszas veszekedés után kerestek munkát maguknak, és azóta dolgoznak, hogy ki tudják adni az albumukat. A városban mindenki ismeri őket, szinte minden rendezvényen fellépnek. Mára ők lettek a helyi szívtiprók, a város hősei, és hatalmas a rajongótáboruk, persze kisvárosi léptékkel mérve. Gondolom észrevetted, hogy Lou kinézetre sem utolsó, és a többiek sem maradnak le mögötte- úgy szerettem Kate-nek ezt az oldalát. Szerette a férjét, de lehetett vele őszintén beszélni fiúkról, szerelemről, bármiről. - Ami pedig a ma történteket illeti…. említettem, hogy eléggé odavannak értük a lányok, amit egyáltalán nem bánnak a srácok, szeretik, hogy körül vannak ugrálva, de néhány lány néha túl messzire megy, és Lou ma csak…

- … a húgait akarta megvédeni. De hát honnan tudhattam volna ki ő?

- Persze, hogy nem tudhattad, ne emészd magad Hanna! A hétvégén úgyis jönnek, és akkor megbeszélheted Louis-val- simogatta meg a hátamat bíztatásként Kate, de a hétvége említésekor eszembe jutott Andris.

- Most, hogy említetted… pénteken, ha lesz hely valamelyik gépen, idejön a volt barátom, hogy végre tisztázzuk a kapcsolatunkat.

- Csak nem Andris?- kérdezte meglepve Kate, ugyanis már meséltem neki arról a négy évről, amit együtt töltöttem vele.

- De-de…. –próbáltam elrejteni a mosolyom, miközben elindultam a szobám felé, de nem igazán sikerült.

Estére viszont kicsit felébredtem az álomból, és eszembe jutott a sok veszekedés, a sok „hagyj végre békén” telefonhívás, és az sem segített túl sokat, amikor meghallottam Taylort a rádióban:  We Are Never Ever Getting Back Together…

„Nem fogok vele kibékülni. Nem fogok vele kibékülni.” Ezt mantráztam, miközben megterítettem a vacsorához este. Éppen a szalvétákat hajtogattam, amikor Kate jött be a konyhába egy fotóalbummal a kezében.

- Jules, Louis anyukája ezelőtt áthozott pár fényképet a tavaszi vásárról, ahol a fiúk is felléptek. Nézd, ezen egész jól látszanak- mutatott egy képet, amin öt fiú volt a színpadon. Mind a „nem rugdosnám ki az ágyamból” kategóriába tartoztak, és elismerésem jeléül csak bólogattam, és eszembe jutott, hogy Kate mit mondott délután.

- Nem úgy volt, hogy Louis öt másik fiúval állt össze bandába? - kérdeztem homlokráncolva.

 Kate felkapta a fejét, arcán zavar futott át, keze megmerevedett az album lapozása közben.

-Látod, már számolni sem tudok- erőltetett magára egy álmosolyt Kate, majd gyorsan becsapta az albumot, és sűrű mentegetőzésekben elment megnézni Sarát.

Másnap Mrs. Summers-nél vártam az ebédemre, amikor eszembe jutott a pár héttel ezelőtti jelenet.


Két héttel korábban

-Mit hozhatok?- egy szőke hajú pincérlány vette fel a rendelésemet. Nem voltam itt régóta, de őt még nem láttam. Elég későn reggeliztem, így úgy döntöttem, ma csak levest eszem, és rendeltem egy tányérral az aznapi menün szereplő paradicsomlevesből. Az első naptól kezdve a pultnál foglaltam helyet, Mary is mindig szívesen látott, és rajtam kívül még elég sokan voltak, akik szinte minden nap itt ebédeltek, úgyhogy pár emberrel már beszélő viszonyban voltam, és tudtam, hogy ki szereti a tésztákat, és ki fog kifordulni az ajtón egyből, ha megtudja, hogy hal a főétel. Így ma is a pultnál ültem, néhányakkal váltottam pár szót, hogy hogy vannak, de aztán Mrs. Summers és a szőke lány beszélgetése vonta el a figyelmemet, aminek akarva, akaratlanul is a fültanúja voltam.

-Még mindig semmi hír a barátodról, kedvesem?

-Nem Mary, sajnos nincsen- a lányon látszott, hogy elég kényelmetlenül érinti a téma, és gyorsan ki is mentette magát.

-Szólok a szállítóknak, hogy hozzanak még zöldséget- ezzel felkapta a telefont, és elvonult konyhába.

Mrs. Summers gondterhelten sóhajtott egyet, majd felpillantott, nekem pedig nem sikerült elég gyorsan elkapni a tekintetemet, így észrevette, hogy figyelem.

-Elnézést, én nem akartam hallgatózni-mentegetőztem, és éreztem, hogy elpirulok.

-Tudom, tudom angyalom. Ezt a rövid beszélgetést még jó sokszor fogod hallani, ebben biztos vagyok-csóválta a fejét Mrs. Summers.

Ebben a pillanatban jött ki a konyhából a szőke pincérlány a levesemmel, így már nem volt lehetőségem megkérdezni Maryt, hogyan is értette utolsó mondatát.