2. fejezet

Sziasztok! Újra itt! Meghoztam a következő részt, a hibákért elnézést, nincs bétám, és így nem tudok mindent kijavítani.

Az ötlet az Így jártam anyátokkal c. sorozatból van, amit nagyon-nagyon szeretek, innen jött a cím. Bár az én történetem nem lesz annyira ferge-mostfigyelj-teges, de azért próbálkozom! :)


Jó olvasást!


Végül úgy döntöttem a ház körbejárását elhalasztom későbbre, és inkább leültem összeírni a tanulnivalókat. Elhatároztam, ezt az évemet most nem fogom elrontani. Van egy álmom, hogy orvos legyek, és csak rajtam múlik. Rajtam múlik, mennyit tanulok, mennyit gyakorlok, mennyi időt szánok a könyvek fölött való görnyedésre, és mennyit lustálkodásra. Szépen felosztottam hetekre az anyagot, és beiktattam az ismétléseket is, amiket szívesen elhagynék, de sajnos nem lehet.
Tíz óra volt, mire végeztem a rendszerezéssel, és nagyjából átnéztem a mai anyagot: Heterociklusos vegyületek… hurrá. Nem éppen egy Zoey görbe utakon…

A szobám az emeleten volt, és elindultam lefelé a lépcsőn, amikor észrevettem, hogy a lépcső melletti beugróban van egy ajtó. Megpróbáltam kinyitni, de zárva volt. Nem különösebben foglalkoztatott a dolog, biztos a padlásfeljárót rejtette.
Mivel a lelkiismeret furdalásom furcsán erős volt, filmnézés helyett a délelőtt további részét a biosz könyvem bújásával töltöttem. Az idő hamar elrepült, már fél egy volt, amikor elkezdett korogni a gyomrom. Kate tanácsát megfogadva a konyhaszekrény mellett lévő tábláról levettem a nekem készített, rögtönzött térképet és megkerestem rajta Mrs. Summers éttermét.

Kilépve az utcára éreztem a vízcseppeket az arcomon, így visszafutottam gyorsan egy esernyőért. Az út a célig nagyon rövid volt, közben egy játszótér mellett mentem el. Amikor beléptem a helyiségbe finom illat csapott meg, de hirtelen megtorpantam a bejáratnál, mi van, ha nem ismerem meg Mrs. Summerst? Ám problémám hamar megoldódott, amikor a pult mögött egy ősz hajú hölgyhöz tartozó, nyugodt tekintettel találtam szembe magam.

- Jó napot kívánok, Ön Mrs Summers? - kérdeztem halkan.
- Igen, kedveském, miben segíthetek?
- Háát… én Hanna Garai vagyok, és a szomszéd utcába lévő Smith családnál fogok lakni ebben az évben, én leszek Sara bébiszittere.
- Ó igen, Kate mesélt rólad. Hogy tetszik eddig a város? Vagy még nem volt idő körülnézni? kérdezgetett az idős hölgy, miközben poharakat törölgetett.
- Sajnos nem, a hétvégén megyünk el egy nagyobb felfedezőtúrára, addig pedig maradok a környéken –mondtam miközben leültem az egyik székre a pult közelében, eddig ugyanis ácsorogtam.
- Biztosan csak akkor érnek rá Peterék. Nagyon sokat dolgoznak, nem is értem, hogy tudnak ennyit foglalkozni Sarával. Azért régen könnyebb volt nekik…- sóhajtott, majd zavartan folytatta- mármint, amikor még Kate nem ment vissza a munkába. Jaj, mennyit csacsogok, mit hozhatok neked? Levest is, vagy csak főételt? Nagyon finom gombakrémlevest csináltunk Teddel, ő segít nekem.
- Ó, az tökéletes lesz. Nagyon szeretem a gombát. Otthon apukám mindig szokott szedni, és vagy levest csinált belőle, vagy kirántja- az otthon gondolatától kicsit elszontyolodtam, igaz, eddig minden nap beszéltem a szüleimmel, de azért az nem ugyanaz.
- Tényleg, milyen buta vagyok, azt el is felejtettem megkérdezni, hogy honnan jöttél- Mrs. Summers arca felragyogott a kíváncsiságtól.
- Magyarországról, most érettségiztem, és úgy alakult, hogy egy évig kijöhetek nyelvet tanulni, és egy kis pénzt keresni.
- Szép a kiejtésed, csak egy kicsit kell még rajta csiszolni. Nagyon szívesen segítek, bármikor gyere át nyugodtan, és annyit beszélgetünk, hogy pár hónap múlva már azt sem fogják tudni megmondani, hogy melyikünknek vannak magyar felmenői- nevetett fel erre Mrs. Summers.
- Az nagyon jó lenne, szaván fogom-mosolyogtam rá.
- Rendben, de most edd a levesedet, még kihűl!

Az ebédemet megpróbáltam kifizetni, de Mary (Mrs. Summers megesketett, hogy ezen túl a keresztnevén szólítom) nem engedte, azt mondta Kate-ék számlájára kell írnia, már előre megbeszélte velük.
Hétfő délutánra már két anyapótlóval is rendelkeztem, úgy éreztem nem most lesz alkalmam elkezdeni drogozni, és csuklót felvagdosni… Na, jó ez csak vicc volt, és elég gyenge.



Délután, mielőtt megérkezett megérkezett a Smith család, beszéltem egy kicsit a szüleimmel skype-on, majd Sarának uzsonnát készítettem, a szülei pedig még elvonultak a dolgozószobájukba.
Este megcsináltam a vacsorát, lefektettük a kis törpillát, utána pedig Kate-ékkel leültem a nappaliba megbeszélni a napunkat. Ez így ment minden este, szinte már rutinná vált. Peter gyakran kibontott egy üveg bort, és a hetek előrehaladtával egyre komolyabb témák kerültek elő.

- Te jó ég Hanna, mióta is vagy már nálunk? Öt hete? Mintha csak tegnap jöttél volna –rázta a fejét Kate.
- Ne is mond! Még fel sem fogtam igazán, hogy most itt élek.
- Majdnem elfelejtettem- ült fel hirtelen a Smith anyuka fekvő helyzetéből-, szombaton átjön hozzánk vacsorára egy család, akikkel nagyon jóban vagyunk, segítek neked főzni, ketten csinálunk valami finomat- kacsintott rám.
- Rendben. Mi is van ma? Kedd, akkor még rengeteg időnk van összeállítani a menüt- csillant fel a szemem, ahogy magamban elkezdtem azon gondolkozni, vajon milyen húst süssünk.
- Nem kell ám valami nagy dologra gondolni, elég jóban vagyunk velük ahhoz, hogy ne kelljen kirakatcsaládot játszanunk. Én valami csirkére gondoltam, körettel és salátával, azt mindenki szereti.
- Hm. Nekem teljesen jó, de most megyek lefeküdni, ki kell pihennem magam, Sara ma nagyon lefárasztott. Gyakoroltam vele a nappaliban- sóhajtottam-, és igaz, hogy régebben belekóstoltam a balettba, de már öreg vagyok ehhez- nevettem, és elindultam az emeletre- Jó éjszakát, holnap találkozunk!

Sara egy héten háromszor balettre járt, és mivel nagyon maximalista kislány volt, ha valami nem sikerült neki az órákon, néha otthon gyakorolt, befogva engem is, és javítgatta a mozdulataimat. Persze ezekből a „kemény” edzésekből az lett, hogy a kanapén fetrengtünk, és egymást csikiztük.

Egyszer egy ilyen rögtönzött balett-délutánon holtfáradtan pihegtünk a szőnyegen.

- Na Prücsök, kifáradtál?- Sara felkapta a fejét, és hatalmas barna szemeivel csak bámult rám- Valami rosszat mondtam? Nem szeretnéd, ha Prücsöknek neveznélek? Ne haragudj, ezentúl akkor….
- Nem!- vágta rá azonnal- Én örülnék neki- sütötte le a szemét félősen.

Sokat gondolkodtam rajta aznap este, hogy mi történhetett ott a szőnyegen, de nem tudtam rájönni.








25 évvel később

- Apaaaaaa, nem lehetne, hogy inkább te meséled el, a srácokkal mindjárt elalszunk- dőlt hátra legidősebb fiam a szőnyegre.
- Héjj, beszélj a magad nevében, én nagyon is élvezem anya beszámolóját-tiltakozott kislányom.
- Hát persze, hogy élvezed, mert lány vagy! De mivel mi fiúk hárman vagyunk, te meg egyedül, így le vagy szavazva.
- Gyerekek fejezzétek be!- szóltam rájuk- Ti akartátok tudni, hogy találkoztam apátokkal, akkor ne nyafogjatok. Most szeretnétek hallani az egészet vagy nem?
- Na, akkor folytasd gyorsan anya, kérlek.

Hát ez lenne a második fejezet, remélem tetszett! J Örülök, hogy benéztél, megköszönöm, ha írsz véleményt! 

:)


Puszi

1. fejezet

A gépen rettenetesen izgultam, egyszerűen nem tudtam már mit kezdeni magammal. Pedig újságot, könyvet is vittem magammal.
Végre valahára megérkeztünk Londonba, ahol már várt rám a család, akinek a kislányára vigyázni fogok. Üzletember szülők öt éves kislánya.. Gondolom, tudjátok mit vártam. Egy elkényeztetett, dundi, rózsaszín vattacukrot. Ám a szülők mellett egy vékonyka, barna hajú tündérke lépkedett egyik lábáról a másikra. Szerelem volt első látásra. Odamentem hozzájuk, bemutatkoztam, ők pedig kedvesen érdeklődtek az utamról.
Amikor odaértünk a házukhoz, körbevezettek, megmutatták a szobámat, mely Sara kuckója mellett volt, és amelyhez külön fürdőszoba is tartozott. Megvacsoráztunk, utána pedig leültünk megbeszélni, hogy a héten mi lesz a teendőm. Ekkor történt az első meglepetés.
Nem az én feladatom volt felébreszteni Sarát, mindig Kate és Peter csinálta ezt. Nekem csak a reggelit kellett elkészítenem, és beraknom az ovis táskájába. Ők vitték el óvodába is, tehát az egész délelőttöt otthon tölthettem tanulással, amiért nagyon hálás voltam, ugyanis tudták, hogy még szeretnék jelentkezni jövőre egyetemre. Délután viszont nekem kellett elmennem elé az oviba, meguzsonnáztatni, majd levinni a közeli parkba játszani. Estére én csináltam a vacsorát, de mivel szeretek sütni, főzni, ez nem okozott problémát.

Miután elbúcsúztam a Smith családtól, nyugodtam feküdtem be az ágyamba, megköszöntem Istennek, hogy hozzájuk kerültem.

Reggel hétkor keltem, hogy elkészítsem Sara szendvicsét.
- Jó reggelt Hannah! – köszönt Kate.
- Á, jó reggelt, mindjárt készen vagyok!
- Nem kell sietni, még van időd! Hogy aludtál? Nem túl kemény az ágy?-aggodalmaskodott.
- Dehogy, nagyon jó! Egyből elaludtam, furcsállottam is.
- Akkor jó, örülök. Mit szólnál hozzá, ha a hétvégén megmutatnánk neked a várost? Míg nem ismered, ne nagyon kószálj egyedül. Ha elfogadod a tanácsomat, maradj a környéken, majd szombaton körbevezetünk téged Peterrel és Sarával, akkor utána már bátrabban engedünk el téged. Jaj, ne haragudj, nem szeretnék feletted anyáskodni, de még nem szoktam meg a gondolatot, hogy egy nagykorú lány is fog lakni velünk, én még csak az 5 éves anyukák szintjén vagyok- mosolygott.
- Ó, nagyon jólesik a törődés, tényleg! Hálás vagyok érte!
- Ne butáskodj, te vigyázol Sarára, mi pedig egy kicsit rád. Tudod, mi nem azért fogadtunk fel bébiszittert, mert nem foglalkozunk eleget a lányunkkal. Szerintem nagyon fontos, hogy a veled egykorúak kicsit kiszakadjanak a környezetükből, és megtanuljanak egy kis önállóságot. Így jött az ötlet, hogy külföldről fogadjunk valakit. Persze az sem utolsó szempont, hogy a férjemmel így gyakrabban elmehetünk valahova- pirult el a családanya.
- Nem is tudom, hogyan köszönhetném meg, amit értem tettetek!
- Még ne hálálkodj. Úgy döntöttünk, hétfőnként te kelted ezentúl Sarát- mondta, majd elindult kifelé a konyhából a kávéjával, de még visszafordult- mellesleg utálja a hétfőt az én édes lányom!
- Jaj, akkor jobb lesz felkészülnöm!- nem bírtam elrejteni a mosolyomat, már ekkor tudtam, hogy Kate-tel nagyon jól kijövünk majd egymással.


- Jó reggelt!- köszönt Sara álmos hangon, és leült az egyik konyhaszékre. Azt hiszem, soha nem fogom tudni megszokni majd ezt az édes hangot.
- Szia! Önthetek neked valamit? Tejet, narancslevet?
- Egy kis tejet kérek szépen- nyöszörögte, miközben a fáradtságot próbálta kidörzsölni a szeméből.
- Tudod, sajnálom a kiejtésemet, még meg kell szoknom a nyelvet- mentegetőztem, miközben elindultam a hűtő felé.
- Nekem tetszik! Mindig lehet rajta mosolyogni!- nézett rám kicsit felélénkültebben.
- Hát köszönöm szépen…- tettem csípőre a kezem, és felvont szemöldökkel bámultam rá.
- Oó… most akkor nem kapok a szendvicsembe sajtot?- erre egyszerűen nem tudtam mást reagálni, kirobbant belőlem a nevetés.
- Hihetetlen vagy! Miután megittad a tejet, megmutatod nekem a szobádat? - kérdeztem reménykedve Sarától.- Még nem is láttam rendesen.
- Persze gyere, megmutatom!-állt fel a kisszékéről, s magával húzva kirohant a konyhából, közben majdnem felborítva Petert.
- Héjj, vigyázzatok lányok- ugrott félre az utunkból.
- Sajnálom –mondtam hátrafordulva, de Sara sürgetett, szóval nem tudtam már mást mondani.


Elállt a lélegzetem. Gyönyörű volt. A falak halvány sárgák, a bútorok fehérek voltak, a plafon pedig kékre volt festve, és pillangók lógtak le róla. A szőnyeg zöld volt, mintha fű lenne.
- Gyere, feküdjünk le a szőnyegre!- utasított a kisasszony.
Engedelmeskedtem a „parancsnak”, és ledőltem mellé.
- Nézd, így olyan, mintha az ég lenne felettünk. Amikor Vele szeretnék lenni, akkor mindig idefekszem- a végén már csak suttogatott, de minden egyes szót értettem.
- Kivel Sara- nem értettem, kit rejt a „Vele” személy.
- Vele. Ez a pillangó az ő lelke- mutatott az egyikre a fejünk fölött.
Nem tudtam megszólalni. Nem mertem, nem akartam tönkretenni a pillanatot. Az ő pillanatát, amit majd egyszer talán, megértek.
- Sara, mennünk kell az óvodába!- nyitott be Kate.
- Megyek!-pattant fel az említett, s vele együtt én is kimentem a szobából.

Miután Sara összeszedte a táskáját, és kifelé mentünk az autóhoz, a smith anyuka jó tanácsokkal látott el engem, hogy kevésbé unalmasabban teljen a napom.
- Hanna, akkor a délelőttöd szabad, nézz körül a lakásban még jobban, szeretnénk, ha otthon éreznéd magad! Ebédelni menj át a szomszéd utcába Mrs. Summers-höz, és ismerkedj meg vele. Meséld el, hogy honnan jöttél, és hogy nálunk leszel ebben az évben, biztos nagyon jól ki fogtok jönni egymással, rendkívül rendes asszony. A férje tíz éve halt meg, azóta mindene az a kis étterem. Nagyon jól főz. Próbáld ki!
- Rendben, köszönöm szépen!- mondtam, majd ránéztem az órámra- Szerintem siessetek, el fogtok késni!
- Jajj, tényleg! Peter, hol vagy már?- kiáltott be férjéért Kate.
- Jövök, jövök! Szervusz Hanna, jó szórakozást, délután érkezünk!
- Ma délután elmegyünk mi a lányunkért, neked csak jövő héttől kell!- mondta az anyuka, majd ő is beszállt az autóba, és elhajtottak.
Miután már nem láttam őket, bementem a lakásba, és a számra tapasztva a kezemet (annyira azért nem vagyok bátor), sikítottam egy hatalmasat.
Most tudatosult bennem, hogy végre mertem lépni egy merészet, eljöttem Angliába, és életem talán egyik legszebb éve előtt állok, ha én is úgy akarom. És nagyon akartam.

Sziasztok! :)

Először is örülök, hogy benéztél, ugyanis ez azt jelenti, hogy benéztél a blogomba! Köszönöm! :)

Mindenképp szeretném befejezni ezt a történetet, ha már elkezdtem, és nagyon boldog lennék, ha kapnék némi visszajelzést! Annyi is elég, hogy tetszett, nem tetszett, esetleg miért tetszett, miért nem tetszett. A kritikát kibírom, tessék nyugodtan megmondani, ha csapnivaló blogíró vagyok! :D

Azt hiszem ennyi, és még egyszer köszönöm, hogy benéztél, azt pedig még jobban, ha hagytál valami kis nyomot magad után!

Prológus

Amikor kiderült, hogy nem vettek fel egyetemre, először fogalmam sem volt, hogy mit fogok csinálni. Menjek el egy olyan főiskolára, ami könnyebb, mint az orvosi, vagy dolgozzak? De hol?

Unokanővérem adta az ötletet, hogy menjek ki Angliába bébiszitterkedni. Először azt mondtam, hogy nem. Az én csapnivaló angoltudásommal? Végül még egy családot is szerzett, akikhez kimehetek erre az évre, ugyanis pár éve ő szintén volt kint egy kedves családnál.

Így történt, hogy 2012 július elsején ott álltam a reptéren, és búcsúzkodtam kicsiny családomtól.
Nővérem már az összes csontomat összetörte, csak aztán engedett el. Ja és persze megesketett, hogy vigyázok magamra, és hogy nem leszek szerelmes. Ezt muszáj volt. Bár ne tettem volna. Nem szeretem megszegni az ígéretemet…..

Ugyanis szerelmes lettem, mint a tök. Olyan rózsaszínes, habos-babos, tragikus szerelmi történet volt a miénk. Na de, ne szaladjunk ennyire előre.