Az ötlet az Így jártam anyátokkal c. sorozatból van, amit nagyon-nagyon szeretek, innen jött a cím. Bár az én történetem nem lesz annyira ferge-mostfigyelj-teges, de azért próbálkozom! :)
Jó olvasást!
Végül úgy döntöttem a ház körbejárását elhalasztom későbbre, és inkább leültem összeírni a tanulnivalókat. Elhatároztam, ezt az évemet most nem fogom elrontani. Van egy álmom, hogy orvos legyek, és csak rajtam múlik. Rajtam múlik, mennyit tanulok, mennyit gyakorlok, mennyi időt szánok a könyvek fölött való görnyedésre, és mennyit lustálkodásra. Szépen felosztottam hetekre az anyagot, és beiktattam az ismétléseket is, amiket szívesen elhagynék, de sajnos nem lehet.
Tíz óra volt, mire végeztem a rendszerezéssel, és nagyjából átnéztem a mai anyagot: Heterociklusos vegyületek… hurrá. Nem éppen egy Zoey görbe utakon…
A szobám az emeleten volt, és elindultam lefelé a lépcsőn, amikor észrevettem, hogy a lépcső melletti beugróban van egy ajtó. Megpróbáltam kinyitni, de zárva volt. Nem különösebben foglalkoztatott a dolog, biztos a padlásfeljárót rejtette.
Mivel a lelkiismeret furdalásom furcsán erős volt, filmnézés helyett a délelőtt további részét a biosz könyvem bújásával töltöttem. Az idő hamar elrepült, már fél egy volt, amikor elkezdett korogni a gyomrom. Kate tanácsát megfogadva a konyhaszekrény mellett lévő tábláról levettem a nekem készített, rögtönzött térképet és megkerestem rajta Mrs. Summers éttermét.
Kilépve az utcára éreztem a vízcseppeket az arcomon, így visszafutottam gyorsan egy esernyőért. Az út a célig nagyon rövid volt, közben egy játszótér mellett mentem el. Amikor beléptem a helyiségbe finom illat csapott meg, de hirtelen megtorpantam a bejáratnál, mi van, ha nem ismerem meg Mrs. Summerst? Ám problémám hamar megoldódott, amikor a pult mögött egy ősz hajú hölgyhöz tartozó, nyugodt tekintettel találtam szembe magam.
- Jó napot kívánok, Ön Mrs Summers? - kérdeztem halkan.
- Igen, kedveském, miben segíthetek?
- Háát… én Hanna Garai vagyok, és a szomszéd utcába lévő Smith családnál fogok lakni ebben az évben, én leszek Sara bébiszittere.
- Ó igen, Kate mesélt rólad. Hogy tetszik eddig a város? Vagy még nem volt idő körülnézni? kérdezgetett az idős hölgy, miközben poharakat törölgetett.
- Sajnos nem, a hétvégén megyünk el egy nagyobb felfedezőtúrára, addig pedig maradok a környéken –mondtam miközben leültem az egyik székre a pult közelében, eddig ugyanis ácsorogtam.
- Biztosan csak akkor érnek rá Peterék. Nagyon sokat dolgoznak, nem is értem, hogy tudnak ennyit foglalkozni Sarával. Azért régen könnyebb volt nekik…- sóhajtott, majd zavartan folytatta- mármint, amikor még Kate nem ment vissza a munkába. Jaj, mennyit csacsogok, mit hozhatok neked? Levest is, vagy csak főételt? Nagyon finom gombakrémlevest csináltunk Teddel, ő segít nekem.
- Ó, az tökéletes lesz. Nagyon szeretem a gombát. Otthon apukám mindig szokott szedni, és vagy levest csinált belőle, vagy kirántja- az otthon gondolatától kicsit elszontyolodtam, igaz, eddig minden nap beszéltem a szüleimmel, de azért az nem ugyanaz.
- Tényleg, milyen buta vagyok, azt el is felejtettem megkérdezni, hogy honnan jöttél- Mrs. Summers arca felragyogott a kíváncsiságtól.
- Magyarországról, most érettségiztem, és úgy alakult, hogy egy évig kijöhetek nyelvet tanulni, és egy kis pénzt keresni.
- Szép a kiejtésed, csak egy kicsit kell még rajta csiszolni. Nagyon szívesen segítek, bármikor gyere át nyugodtan, és annyit beszélgetünk, hogy pár hónap múlva már azt sem fogják tudni megmondani, hogy melyikünknek vannak magyar felmenői- nevetett fel erre Mrs. Summers.
- Az nagyon jó lenne, szaván fogom-mosolyogtam rá.
- Rendben, de most edd a levesedet, még kihűl!
Az ebédemet megpróbáltam kifizetni, de Mary (Mrs. Summers megesketett, hogy ezen túl a keresztnevén szólítom) nem engedte, azt mondta Kate-ék számlájára kell írnia, már előre megbeszélte velük.
Hétfő délutánra már két anyapótlóval is rendelkeztem, úgy éreztem nem most lesz alkalmam elkezdeni drogozni, és csuklót felvagdosni… Na, jó ez csak vicc volt, és elég gyenge.
Délután, mielőtt megérkezett megérkezett a Smith család, beszéltem egy kicsit a szüleimmel skype-on, majd Sarának uzsonnát készítettem, a szülei pedig még elvonultak a dolgozószobájukba.
Este megcsináltam a vacsorát, lefektettük a kis törpillát, utána pedig Kate-ékkel leültem a nappaliba megbeszélni a napunkat. Ez így ment minden este, szinte már rutinná vált. Peter gyakran kibontott egy üveg bort, és a hetek előrehaladtával egyre komolyabb témák kerültek elő.
- Te jó ég Hanna, mióta is vagy már nálunk? Öt hete? Mintha csak tegnap jöttél volna –rázta a fejét Kate.
- Ne is mond! Még fel sem fogtam igazán, hogy most itt élek.
- Majdnem elfelejtettem- ült fel hirtelen a Smith anyuka fekvő helyzetéből-, szombaton átjön hozzánk vacsorára egy család, akikkel nagyon jóban vagyunk, segítek neked főzni, ketten csinálunk valami finomat- kacsintott rám.
- Rendben. Mi is van ma? Kedd, akkor még rengeteg időnk van összeállítani a menüt- csillant fel a szemem, ahogy magamban elkezdtem azon gondolkozni, vajon milyen húst süssünk.
- Nem kell ám valami nagy dologra gondolni, elég jóban vagyunk velük ahhoz, hogy ne kelljen kirakatcsaládot játszanunk. Én valami csirkére gondoltam, körettel és salátával, azt mindenki szereti.
- Hm. Nekem teljesen jó, de most megyek lefeküdni, ki kell pihennem magam, Sara ma nagyon lefárasztott. Gyakoroltam vele a nappaliban- sóhajtottam-, és igaz, hogy régebben belekóstoltam a balettba, de már öreg vagyok ehhez- nevettem, és elindultam az emeletre- Jó éjszakát, holnap találkozunk!
Sara egy héten háromszor balettre járt, és mivel nagyon maximalista kislány volt, ha valami nem sikerült neki az órákon, néha otthon gyakorolt, befogva engem is, és javítgatta a mozdulataimat. Persze ezekből a „kemény” edzésekből az lett, hogy a kanapén fetrengtünk, és egymást csikiztük.
Egyszer egy ilyen rögtönzött balett-délutánon holtfáradtan pihegtünk a szőnyegen.
- Na Prücsök, kifáradtál?- Sara felkapta a fejét, és hatalmas barna szemeivel csak bámult rám- Valami rosszat mondtam? Nem szeretnéd, ha Prücsöknek neveznélek? Ne haragudj, ezentúl akkor….
- Nem!- vágta rá azonnal- Én örülnék neki- sütötte le a szemét félősen.
Sokat gondolkodtam rajta aznap este, hogy mi történhetett ott a szőnyegen, de nem tudtam rájönni.
25 évvel később
- Apaaaaaa, nem lehetne, hogy inkább te meséled el, a srácokkal mindjárt elalszunk- dőlt hátra legidősebb fiam a szőnyegre.
- Héjj, beszélj a magad nevében, én nagyon is élvezem anya beszámolóját-tiltakozott kislányom.
- Hát persze, hogy élvezed, mert lány vagy! De mivel mi fiúk hárman vagyunk, te meg egyedül, így le vagy szavazva.
- Gyerekek fejezzétek be!- szóltam rájuk- Ti akartátok tudni, hogy találkoztam apátokkal, akkor ne nyafogjatok. Most szeretnétek hallani az egészet vagy nem?
- Na, akkor folytasd gyorsan anya, kérlek.
Hát ez lenne a második fejezet, remélem tetszett! J Örülök, hogy benéztél, megköszönöm, ha írsz véleményt!
:)
Puszi
Puszi
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése