A gépen rettenetesen izgultam, egyszerűen nem tudtam már mit kezdeni magammal. Pedig újságot, könyvet is vittem magammal.
Végre valahára megérkeztünk Londonba, ahol már várt rám a család, akinek a kislányára vigyázni fogok. Üzletember szülők öt éves kislánya.. Gondolom, tudjátok mit vártam. Egy elkényeztetett, dundi, rózsaszín vattacukrot. Ám a szülők mellett egy vékonyka, barna hajú tündérke lépkedett egyik lábáról a másikra. Szerelem volt első látásra. Odamentem hozzájuk, bemutatkoztam, ők pedig kedvesen érdeklődtek az utamról.
Amikor odaértünk a házukhoz, körbevezettek, megmutatták a szobámat, mely Sara kuckója mellett volt, és amelyhez külön fürdőszoba is tartozott. Megvacsoráztunk, utána pedig leültünk megbeszélni, hogy a héten mi lesz a teendőm. Ekkor történt az első meglepetés.
Nem az én feladatom volt felébreszteni Sarát, mindig Kate és Peter csinálta ezt. Nekem csak a reggelit kellett elkészítenem, és beraknom az ovis táskájába. Ők vitték el óvodába is, tehát az egész délelőttöt otthon tölthettem tanulással, amiért nagyon hálás voltam, ugyanis tudták, hogy még szeretnék jelentkezni jövőre egyetemre. Délután viszont nekem kellett elmennem elé az oviba, meguzsonnáztatni, majd levinni a közeli parkba játszani. Estére én csináltam a vacsorát, de mivel szeretek sütni, főzni, ez nem okozott problémát.
Miután elbúcsúztam a Smith családtól, nyugodtam feküdtem be az ágyamba, megköszöntem Istennek, hogy hozzájuk kerültem.
Reggel hétkor keltem, hogy elkészítsem Sara szendvicsét.
- Jó reggelt Hannah! – köszönt Kate.
- Á, jó reggelt, mindjárt készen vagyok!
- Nem kell sietni, még van időd! Hogy aludtál? Nem túl kemény az ágy?-aggodalmaskodott.
- Dehogy, nagyon jó! Egyből elaludtam, furcsállottam is.
- Akkor jó, örülök. Mit szólnál hozzá, ha a hétvégén megmutatnánk neked a várost? Míg nem ismered, ne nagyon kószálj egyedül. Ha elfogadod a tanácsomat, maradj a környéken, majd szombaton körbevezetünk téged Peterrel és Sarával, akkor utána már bátrabban engedünk el téged. Jaj, ne haragudj, nem szeretnék feletted anyáskodni, de még nem szoktam meg a gondolatot, hogy egy nagykorú lány is fog lakni velünk, én még csak az 5 éves anyukák szintjén vagyok- mosolygott.
- Ó, nagyon jólesik a törődés, tényleg! Hálás vagyok érte!
- Ne butáskodj, te vigyázol Sarára, mi pedig egy kicsit rád. Tudod, mi nem azért fogadtunk fel bébiszittert, mert nem foglalkozunk eleget a lányunkkal. Szerintem nagyon fontos, hogy a veled egykorúak kicsit kiszakadjanak a környezetükből, és megtanuljanak egy kis önállóságot. Így jött az ötlet, hogy külföldről fogadjunk valakit. Persze az sem utolsó szempont, hogy a férjemmel így gyakrabban elmehetünk valahova- pirult el a családanya.
- Nem is tudom, hogyan köszönhetném meg, amit értem tettetek!
- Még ne hálálkodj. Úgy döntöttünk, hétfőnként te kelted ezentúl Sarát- mondta, majd elindult kifelé a konyhából a kávéjával, de még visszafordult- mellesleg utálja a hétfőt az én édes lányom!
- Jaj, akkor jobb lesz felkészülnöm!- nem bírtam elrejteni a mosolyomat, már ekkor tudtam, hogy Kate-tel nagyon jól kijövünk majd egymással.
- Jó reggelt!- köszönt Sara álmos hangon, és leült az egyik konyhaszékre. Azt hiszem, soha nem fogom tudni megszokni majd ezt az édes hangot.
- Szia! Önthetek neked valamit? Tejet, narancslevet?
- Egy kis tejet kérek szépen- nyöszörögte, miközben a fáradtságot próbálta kidörzsölni a szeméből.
- Tudod, sajnálom a kiejtésemet, még meg kell szoknom a nyelvet- mentegetőztem, miközben elindultam a hűtő felé.
- Nekem tetszik! Mindig lehet rajta mosolyogni!- nézett rám kicsit felélénkültebben.
- Hát köszönöm szépen…- tettem csípőre a kezem, és felvont szemöldökkel bámultam rá.
- Oó… most akkor nem kapok a szendvicsembe sajtot?- erre egyszerűen nem tudtam mást reagálni, kirobbant belőlem a nevetés.
- Hihetetlen vagy! Miután megittad a tejet, megmutatod nekem a szobádat? - kérdeztem reménykedve Sarától.- Még nem is láttam rendesen.
- Persze gyere, megmutatom!-állt fel a kisszékéről, s magával húzva kirohant a konyhából, közben majdnem felborítva Petert.
- Héjj, vigyázzatok lányok- ugrott félre az utunkból.
- Sajnálom –mondtam hátrafordulva, de Sara sürgetett, szóval nem tudtam már mást mondani.
Elállt a lélegzetem. Gyönyörű volt. A falak halvány sárgák, a bútorok fehérek voltak, a plafon pedig kékre volt festve, és pillangók lógtak le róla. A szőnyeg zöld volt, mintha fű lenne.
- Gyere, feküdjünk le a szőnyegre!- utasított a kisasszony.
Engedelmeskedtem a „parancsnak”, és ledőltem mellé.
- Nézd, így olyan, mintha az ég lenne felettünk. Amikor Vele szeretnék lenni, akkor mindig idefekszem- a végén már csak suttogatott, de minden egyes szót értettem.
- Kivel Sara- nem értettem, kit rejt a „Vele” személy.
- Vele. Ez a pillangó az ő lelke- mutatott az egyikre a fejünk fölött.
Nem tudtam megszólalni. Nem mertem, nem akartam tönkretenni a pillanatot. Az ő pillanatát, amit majd egyszer talán, megértek.
- Sara, mennünk kell az óvodába!- nyitott be Kate.
- Megyek!-pattant fel az említett, s vele együtt én is kimentem a szobából.
Miután Sara összeszedte a táskáját, és kifelé mentünk az autóhoz, a smith anyuka jó tanácsokkal látott el engem, hogy kevésbé unalmasabban teljen a napom.
- Hanna, akkor a délelőttöd szabad, nézz körül a lakásban még jobban, szeretnénk, ha otthon éreznéd magad! Ebédelni menj át a szomszéd utcába Mrs. Summers-höz, és ismerkedj meg vele. Meséld el, hogy honnan jöttél, és hogy nálunk leszel ebben az évben, biztos nagyon jól ki fogtok jönni egymással, rendkívül rendes asszony. A férje tíz éve halt meg, azóta mindene az a kis étterem. Nagyon jól főz. Próbáld ki!
- Rendben, köszönöm szépen!- mondtam, majd ránéztem az órámra- Szerintem siessetek, el fogtok késni!
- Jajj, tényleg! Peter, hol vagy már?- kiáltott be férjéért Kate.
- Jövök, jövök! Szervusz Hanna, jó szórakozást, délután érkezünk!
- Ma délután elmegyünk mi a lányunkért, neked csak jövő héttől kell!- mondta az anyuka, majd ő is beszállt az autóba, és elhajtottak.
Miután már nem láttam őket, bementem a lakásba, és a számra tapasztva a kezemet (annyira azért nem vagyok bátor), sikítottam egy hatalmasat.
Most tudatosult bennem, hogy végre mertem lépni egy merészet, eljöttem Angliába, és életem talán egyik legszebb éve előtt állok, ha én is úgy akarom. És nagyon akartam.
Reggel hétkor keltem, hogy elkészítsem Sara szendvicsét.
- Jó reggelt Hannah! – köszönt Kate.
- Á, jó reggelt, mindjárt készen vagyok!
- Nem kell sietni, még van időd! Hogy aludtál? Nem túl kemény az ágy?-aggodalmaskodott.
- Dehogy, nagyon jó! Egyből elaludtam, furcsállottam is.
- Akkor jó, örülök. Mit szólnál hozzá, ha a hétvégén megmutatnánk neked a várost? Míg nem ismered, ne nagyon kószálj egyedül. Ha elfogadod a tanácsomat, maradj a környéken, majd szombaton körbevezetünk téged Peterrel és Sarával, akkor utána már bátrabban engedünk el téged. Jaj, ne haragudj, nem szeretnék feletted anyáskodni, de még nem szoktam meg a gondolatot, hogy egy nagykorú lány is fog lakni velünk, én még csak az 5 éves anyukák szintjén vagyok- mosolygott.
- Ó, nagyon jólesik a törődés, tényleg! Hálás vagyok érte!
- Ne butáskodj, te vigyázol Sarára, mi pedig egy kicsit rád. Tudod, mi nem azért fogadtunk fel bébiszittert, mert nem foglalkozunk eleget a lányunkkal. Szerintem nagyon fontos, hogy a veled egykorúak kicsit kiszakadjanak a környezetükből, és megtanuljanak egy kis önállóságot. Így jött az ötlet, hogy külföldről fogadjunk valakit. Persze az sem utolsó szempont, hogy a férjemmel így gyakrabban elmehetünk valahova- pirult el a családanya.
- Nem is tudom, hogyan köszönhetném meg, amit értem tettetek!
- Még ne hálálkodj. Úgy döntöttünk, hétfőnként te kelted ezentúl Sarát- mondta, majd elindult kifelé a konyhából a kávéjával, de még visszafordult- mellesleg utálja a hétfőt az én édes lányom!
- Jaj, akkor jobb lesz felkészülnöm!- nem bírtam elrejteni a mosolyomat, már ekkor tudtam, hogy Kate-tel nagyon jól kijövünk majd egymással.
- Jó reggelt!- köszönt Sara álmos hangon, és leült az egyik konyhaszékre. Azt hiszem, soha nem fogom tudni megszokni majd ezt az édes hangot.
- Szia! Önthetek neked valamit? Tejet, narancslevet?
- Egy kis tejet kérek szépen- nyöszörögte, miközben a fáradtságot próbálta kidörzsölni a szeméből.
- Tudod, sajnálom a kiejtésemet, még meg kell szoknom a nyelvet- mentegetőztem, miközben elindultam a hűtő felé.
- Nekem tetszik! Mindig lehet rajta mosolyogni!- nézett rám kicsit felélénkültebben.
- Hát köszönöm szépen…- tettem csípőre a kezem, és felvont szemöldökkel bámultam rá.
- Oó… most akkor nem kapok a szendvicsembe sajtot?- erre egyszerűen nem tudtam mást reagálni, kirobbant belőlem a nevetés.
- Hihetetlen vagy! Miután megittad a tejet, megmutatod nekem a szobádat? - kérdeztem reménykedve Sarától.- Még nem is láttam rendesen.
- Persze gyere, megmutatom!-állt fel a kisszékéről, s magával húzva kirohant a konyhából, közben majdnem felborítva Petert.
- Héjj, vigyázzatok lányok- ugrott félre az utunkból.
- Sajnálom –mondtam hátrafordulva, de Sara sürgetett, szóval nem tudtam már mást mondani.
Elállt a lélegzetem. Gyönyörű volt. A falak halvány sárgák, a bútorok fehérek voltak, a plafon pedig kékre volt festve, és pillangók lógtak le róla. A szőnyeg zöld volt, mintha fű lenne.
- Gyere, feküdjünk le a szőnyegre!- utasított a kisasszony.
Engedelmeskedtem a „parancsnak”, és ledőltem mellé.
- Nézd, így olyan, mintha az ég lenne felettünk. Amikor Vele szeretnék lenni, akkor mindig idefekszem- a végén már csak suttogatott, de minden egyes szót értettem.
- Kivel Sara- nem értettem, kit rejt a „Vele” személy.
- Vele. Ez a pillangó az ő lelke- mutatott az egyikre a fejünk fölött.
Nem tudtam megszólalni. Nem mertem, nem akartam tönkretenni a pillanatot. Az ő pillanatát, amit majd egyszer talán, megértek.
- Sara, mennünk kell az óvodába!- nyitott be Kate.
- Megyek!-pattant fel az említett, s vele együtt én is kimentem a szobából.
Miután Sara összeszedte a táskáját, és kifelé mentünk az autóhoz, a smith anyuka jó tanácsokkal látott el engem, hogy kevésbé unalmasabban teljen a napom.
- Hanna, akkor a délelőttöd szabad, nézz körül a lakásban még jobban, szeretnénk, ha otthon éreznéd magad! Ebédelni menj át a szomszéd utcába Mrs. Summers-höz, és ismerkedj meg vele. Meséld el, hogy honnan jöttél, és hogy nálunk leszel ebben az évben, biztos nagyon jól ki fogtok jönni egymással, rendkívül rendes asszony. A férje tíz éve halt meg, azóta mindene az a kis étterem. Nagyon jól főz. Próbáld ki!
- Rendben, köszönöm szépen!- mondtam, majd ránéztem az órámra- Szerintem siessetek, el fogtok késni!
- Jajj, tényleg! Peter, hol vagy már?- kiáltott be férjéért Kate.
- Jövök, jövök! Szervusz Hanna, jó szórakozást, délután érkezünk!
- Ma délután elmegyünk mi a lányunkért, neked csak jövő héttől kell!- mondta az anyuka, majd ő is beszállt az autóba, és elhajtottak.
Miután már nem láttam őket, bementem a lakásba, és a számra tapasztva a kezemet (annyira azért nem vagyok bátor), sikítottam egy hatalmasat.
Most tudatosult bennem, hogy végre mertem lépni egy merészet, eljöttem Angliába, és életem talán egyik legszebb éve előtt állok, ha én is úgy akarom. És nagyon akartam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése