9. fejezet

Sziasztok!

Nagyon örülök, hogy ennyien benéztek a blogra, az egyik legszebb születésnapi ajándékom volt, hogy láttam, mennyien nyitottátok meg az oldalt! Köszönöm Nektek!

Itt az új rész, holnap vagy holnapután rakom fel a következőt!

Az új fejezetről, és úgy egészében Hanna és Andris kapcsolatáról csak annyit szeretnék elmondani, hogy  egy olyan szerelemről szól, ami nem mindig rózsaszín, ami nem mindig az, aminek látszik, és nem mindig igazi szerelem.

Jó olvasást! :)

Puszi Nektek,

                       Dóri

ui.: A visszajelzéseknek mindig nagyon örülök! Megköszönöm, ha "tetszikeltek", "nem tetszikeltek", és ha írtok nekem!

- Andris erősebben, ha így csinálod, nincs semmi értelme! Nem vagyok cukorból, én is tudok kemény lenni.

- Ez neked gyenge! Mit csináltatnak veled Kate-ék, hogy ilyen jó kondiban vagy?

   A teniszpálya közepén álltunk a háló két oldalán, és kapkodva vettük a levegőt. Mindketten feszültek voltunk, túl közelinek éreztük az ismételt elválásunk időpontját, ami egész pontosan másfél nap múlva volt esedékes. Miután délután beszéltem Lou-val, Andrissal kitaláltuk, hogy eljövünk teniszezni.

- Jó, akkor hagyjuk az egészet a csudába, ha nem tudunk rendesen játszani, inkább menjünk haza- vágtam a földhöz a teniszütőt.

- Hanna, én csak vicceltem, ne kapd már fel ennyire a vizet.

- DE igenis tudod te jobban csinálni, tudsz te ennél jobban játszani!

- Most miről is beszélünk egész pontosan, mert nem egészen értem.

- Andris, én annyira szeretlek! Egyszerűen félek, hogy nem fogjuk tudni végigcsinálni ezt az egy évet, amíg külön leszünk! Mi lesz ha…

- Héj, Puszedli! Figyelj rám!- Andris megkerülte a közöttünk lévő hálót, odajött hozzám, és két keze közé fogta az arcomat. Az állam alá nyúlt, így kényszerített, hogy a szemébe nézzek. Egy ideig némán próbáltunk olvasni a másik tekintetében, és a szemében láttam szinte az összes közösen megélt pillanatunkat. Megcsókolt. Olyan puhán, és édesen, hogy elképzelhetetlennek tartottam, hogy ezután rá fogok tudni nézni akármilyen édességre. Nem volt szükségem nekem semmiféle drogra, nekem csak Ő kellett. De Ő sem volt tökéletes. Senki nem az, de neki olyan hibája volt, ami miatt én tavaly nyáron napokat nem aludtam, és olyan hibája, amit én megbocsátottam neki, mondván majd megváltozik. Andris gyűlölte, ha valami nem volt az övé. Ha nem ő flörtölt először a város új lányával. Mindezt aközben, hogy én teljes szívemből szerettem.

- Félek, hogy nem fogok tudni benned megbízni, hogy te megint megbántasz.

- Ígérem, hogy megbízhatsz bennem. Nekem nem kellenek más lányok, nekem te kellesz! Tudom, hogy követtem el hibákat, de mindig is te leszel számomra az Igazi, aki miatt bármit megtennék! Te különleges vagy!

Szívem hevesebben kezdett el dobogni, és ismét éreztem, hogy a körülöttünk lévő dolgok kezdenek egyre csak távolodni, és nem hittem el, hogy élek, és hogy ez a fiú velem szemben hozzám tartozik, és én hozzá tartozom. Nem a mindent elsöprő vágyat éreztem, hanem a büszkeséget, amit Andris oldalán minden egyes percben érezhetek. Ha vele vagyok, a tökéletességet alkotjuk. Mi vagyok Héra és Zeusz, akik uralkodnak.

Az elmúlt nap végül nem is telt olyan kínosan, mint gondoltam, Andrissal sétáltunk egyet a környéken, és rengeteget beszélgettünk. Ebédelni beültünk Mrs. Summershöz, ahol Louis-val is összefutottunk. Egész normálisan viselkedett, nem is igazán foglalkozott a jelenlétünkkel, hanem a szőke pincérlánnyal beszélgetett.

Másnap indulás előtt pár órával segítettem Andrisnak még bepakolni a maradék dolgait, nehogy itt maradjon valami. Nem tudtam, hogyan fogunk majd boldogulni a helyzettel, sosem voltunk még ilyen sokáig távol egymástól, mialatt jártunk. Ám a helyzetünket ő egy kicsit sem könnyítette meg, sőt.

-Gyere velem. Haza. Most.

A kezem megállt a pulóverhajtogatás közben, de nem néztem rá. Végül nagyon nehezen összeszedtem magam, és úgy döntöttem az lesz a legjobb megoldás, ha úgy teszek, mintha nem hallottam volna.

-Hanna, tudom, hogy hallottad, mit szeretnék. Miért ne jöhetnél velem? Mi köt ide? Tudom, hogy nagyon megszeretted őket, és majd fél év múlva hazajössz, de azért jöttél ki, hogy felejtsél nem? De most már nem kell elfelejtened semmit, sőt, most az lenne a legjobb, ha minél több időt együtt lehetnénk!

Itt elpattant bennem valami.

-Ne! Ezt ne tedd velem! Nem teheted! –kezdtem egyre vörösebb lenni.- Semmi jogod nincs rendelkezni velem! Én ezt választottam, én döntöttem! Nem fogok miattad csapot-papot itt hagyni, csak azért, mert te meggondoltad magad, hogy mégis kellek neked! Ez most tökéletes próbája lesz a kapcsolatunknak, hogy kibírjuk-e, ha távol vagyunk egymástól. És ha neked ez nem tetszik, akkor fejezzük be az egészet, és ne kínozzuk többet egymást. Megyek, szólok Kate-nek, hogy tíz perc múlva indulhatunk.

Ezzel kiviharzottam a szobából, lezártnak tekintettem a beszélgetést. Amikor kanyarodtam ki, nekiütköztem Louis-nak.

- Ajj. Te hallgatóztál?- ezek a férfiak megőrültek?

- Nem, nem, és csak azt hittem, hogy.. nem is tudom, én csak…

- Te csak mi? Tudod mit, nem érdekel.

Útban a reptér felé, a veszekedésünk ellenére végig Andris kezét szorongattam az autó hátsó ülésén. Kate felajánlotta, hogy kivisz minket kocsival, így nem kellett a buszon zötykölődnünk. Amikor kiszálltunk az autóból, barátom megköszönte Kate-nek, hogy befogadták, és Mrs. Smith arcát nézve, ő is sajnálta, hogy Andrisnak ilyen hamar haza kell mennie, ezt bizonyítva biztosította őt arról, hogy legközelebb is szívesen látják.

A csekkoláshoz álltunk sorban, és arról szónokoltam éppen barátomnak, hogy milyen jó, hogy van internet, így minden nap tudunk beszélni, még látni is láthatjuk egymást, ha nem is élőben, de ez is jobb mint a semmi, nem igaz?

Negyed óra múlva már a kapunál álltunk, ahonnan én nem mehettem tovább. Nem tudtam mit is mondhatnék, mit kéne tennem. Vele akartam menni, és onnantól folytatni mindent, ahol fél éve abbahagytuk. De nem hagyhattam itt Sarát, és lehet, hogy egy éve még egyből követtem volna Andrist, de most… Most ki akartam állni magamért, és szégyelltem bevallani, de meg akartam leckéztetni őt.

Így egy csókot nyomtam a szájára, megöleltem, a fülébe súgtam, hogy „Jó utat”, majd egy „Karácsonykor találkozunk” után megfordultam, és elindultam a kijárat felé.

Határozottságom ellenére, a szememből potyogó sós víz nem kerülte el a figyelmemet. Igazából fogalmam sem volt arról, hogy együtt maradunk-e, de boldog voltam, nagyon boldog. Nem csak Andris miatt. Magam miatt is. Boldog voltam.